Eldobható élet - A műanyag története (Ökoanyu vendégposztja)

Olvassátok el blogunk történetének első vendég posztját Ökoanyu tollából! 


Akármilyen meglepő is, a műanyag kezdetekben pont a természeti értékek megóvását volt hivatott támogatni. Legalábbis részben. Az izgalmas innovációból végül függőség lett, melynek következményei nagyon súlyosak az élővilágra nézve.

 

A “plastic” szó a görög “plasticos”-ből származik és eredeti jelentése szerint “formázhatót” jelent. A szintetikus polimerek hosszú atomláncokból állnak, amelyek ismétlődő egységekben helyezkednek el, gyakran sokkal hosszabbak, mint a természetben találhatók. Ezeknek a láncoknak a hossza és az elrendezés mintázata teszi a polimereket erőssé, könnyűvé és rugalmassá. 

 

Ezen  tulajdonságok miatt a szintetikus polimerek kivételesen hasznosak, és mivel megtanultuk, hogyan kell létrehozni és formálni őket, a polimerek életünk nélkülözhetetlen részévé váltak. 

 

1800-as évek

Az első szintetikus polimert 1869-ben találta fel John Wesley Hyatt. A sors fintora, hogy a kezdeteknél a műanyagban az élővilág védelmét is látták. A műanyag használatával kiválthatók voltak olyan anyagok, melyeket addig az ember a természetből, a természettől vett el. A gyapotszálból származó cellulóz kámforral történő kezelésével Hyatt felfedezett egy olyan anyagot, amelyet természetes anyagok, például teknőspáncél, szarv, len és elefántcsont helyettesítésére lehetett használni. 

 

1900-as évek

A következő fontos állomás a bakelit feltalálása volt. Leo Baekeland 1907-ben találta fel az első teljesen szintetikus műanyagot, mely egyáltalán nem tartalmazott a természetben található molekulákat.  A bakelit nemcsak jó szigetelő volt; emellett tartós, hőálló és a celluloiddal ellentétben ideális mechanikus tömeggyártáshoz.


A második világháború szükségessé tette a műanyagipar megerősítését az Egyesült Államokban, mivel az ipar ugyanolyan fontosnak bizonyult a győzelem szempontjából, mint a katonai erő. A szűkös természeti erőforrások megőrzésének szükségessége prioritássá tette a szintetikus alternatívák előállítását. És itt jöhetett képbe a műanyag. A Wallace Carothers által 1935-ben szintetikus selyemként feltalált nylont a háború alatt ejtőernyőkhöz, kötelekhez, sisakbélésekhez és egyebekhez használták. A plexi üveg pedig a repülőgépek ablakaihoz biztosított alapanyagot.


A második világháború idején az Egyesült Államokban a műanyaggyártás 300% -kal nőtt.

A műanyagok térhódítása a második világháború után robbanásszerű volt. A fogyasztásközpontú társadalmi berendezkedésnek a kialakulása is erre az időszakra tehető. A háború utáni békeidőben a “szórakozás” került a fókuszba. A műanyagok egyre több terméket tudtak olcsóbbá tenni és ennek a folyamatnak az egyik állomásaként jelentek meg például a nejlonzacskók is.


Bár kétségtelen, az évek során a nejlonzacskók fokozatosan váltak ennyire látványosan és egyértelműen egyutassá, húsz-harminc évvel ezelőtt még nem árasztottak el mindent és az újrahasználat is jellemzőbb volt. 


Az egy darabból álló polietilén bevásárló táskát a svéd Celloplast cég szabadalmaztatta 1965-ben. A Sten Gustaf Thulin mérnök által tervezett műanyag zacskó gyorsan leváltotta a többször használható megoldásokat. 


Manapság a világon 500 milliárd nejlonzacskót használnak évente. Egy másik számítás szerint percenként egymilliót.


Disneylandben 1957-ban mutattak be egy olyan házat, melyben minden műanyagból készült. A “jövő háza” hatalmas szenzáció volt, 20 ezer ember volt rá kíváncsi. A probléma akkor kezdődött, amikor le akarták bontani de képtelenek voltak rá.


A műanyag hulladékot az óceánokban először az 1960-as években figyelték meg. Ez volt az az évtized, amikor a kezdeti műanyag-eufória után az amerikaiak meglátták a műanyag okozta környezeti károkat is. 


Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy az ötvenes, hatvanas évek háziasszonyának bizonyos műanyagból készült tárgyak megjelenése jelentős könnyebbséget hozott a mindennapokba, és a műanyag használathoz a több szabadidő, nagyobb szabadság, könnyebb hétköznapok érzése, víziója kapcsolódott. Az eldobható tárgyak segítségével kevesebb lett a házimunka.


Szintén jelentős változást hozott a gyártói és felhasználási gyakorlatban és szokásokban, amikor a két nagy üdítőgyártó cég, a Coca és a Pepsi Cola is olcsóbbra, azaz műanyagra cserélte az üvegből készült palackjait 1975-ben. Ennek kapcsán alakultak ki a mai napig is használatban lévő PET-palackok, melyek nagy nyomás alatt is képesek megtartani a folyadékot és egyben újrahasznosíthatók is.


Az újrahasznosítás a nyolcvanas években indult be, valamennyire enyhítette a problémát, ugyanakkor épp emiatt másként is tekintünk a műanyagra, sokkal kevésbé látjuk károsnak, hiszen azt gondolhatjuk, hogy az adott termék visszakerül a körforgásba, A valóságban azonban ez illúzió és inkább csak a lelkiismeret megnyugtatására szolgál, mert pillanatnyilag a legyártott és használat után eldobott műanyagoknak csak a töredéke kerül vissza a körforgásba, világszerte a kidobott műanyagok 19.9 százalékát hasznosítják újra.

A gazdasági szereplők, nagyvállalatok sokszor a rossz hulladékgazdálkodást okolják a kialakult helyzetért, de tény, nem állna fenn a probléma, ha ezek a hulladékok eleve létre sem jönnének, azaz a végső cél az elkerülésük lenne.

2000-es évek

A teljes cikket Ökoanyu oldalán tudjátok elolvasni.

 


Korábbi bejegyzés Újabb bejegyzés

Kommentelj